|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 9 találat | lapozás: 1-9 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Wekerle Sándor 2008. november 13.A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a budapesti Wekerle-telep centenáriuma alkalmából idén már másodjára látogat a száz éve egységes stílusban épült városrészbe. Első ízben a Wekerlei Székely Kapu Napok rendezvény meghívottjaiként léptek színpadra, ez alkalommal viszont a Wekerle 100 címet viselő rendezvény keretében. A Wekerlei Társaskör szervezésében Wekerle Sándor – a telep megálmodója és névadója – születésnapján, november 14-én egész napos ünnepi programra kerül sor. A másfél órás ünnepi műsorban a wekerlei művészek, valamint a Wekerlei Társaskör szerteágazó határon túli kapcsolatainak köszönhetően Magyarország határain túli előadók is szerepelnek. Felvidékről a Ghymes együttes, Kárpátaljáról a Credo együttes, Erdélyből a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes képviseli az anyaország határain kívül rekedt magyarságot. /Magyarországra látogat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 13./2011. október 6.Sikeres a mentorprogram CsángóföldönElőször fordult elő, hogy a szeptemberi iskolakezdéskor tanárként állt munkába egy olyan egykori diák, akinek az oktatását a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) már óvodáskora óta támogatta – jelentette be Solomon Adrián, a szervezet elnöke kedden Székesfehérváron. A jelenlegi helyzet kapcsán kiemelte, 25 településen mintegy 2200 csángó gyerek tanulhat magyar nyelven a szervezet segítségével, de további 6500 fiatal van, akihez még nem jutottak el. A csángó magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmükhöz kérik az anyaországi vállalkozók, önkormányzatok segítségét a „keresztszülői” program keretében – mondta, kitérve arra, hogy lehetőségeihez mérten bárki támogathat egy-egy gyermeket, tanárt, tantermet vagy közösségi házat. Solomon Adrián hozzátette, hét településen hozták létre és működtetik a Gyerekek Házát, ahol kulturális programokat, vetélkedőket szerveznek. Emellett 65 középiskolás és kilenc egyetemista tanulmányait finanszírozzák. Céljuk, hogy magyar kulturális és oktatási központot építsenek Bákóban, növeljék a Gyerekek Háza és az oktatási helyszínek számát, valamint kiépítsék a különböző kommunikációs csatornákat, mert jelenleg egyetlen magyar nyelvű újság, rádió vagy televízió sem működik a Csángóföldön. A keddi Csángó Magyar Kulturális Estet megelőző tájékoztatón Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta, itt az ideje, hogy a magyar vállalkozások megvessék lábukat a Csángóföldön. Szerinte a magyar tőke megjelenésével megakadályozható lenne, hogy a csángók elvándoroljanak otthonukból munkalehetőségek után kutatva. „Az általunk kezdeményezett Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Program kiemelten foglalkozik a csángó magyarok ügyével. Bízom benne, hogy kapcsolatépítésekkel, működő tőke kihelyezésével és az oktatás megszervezésével segíthetjük őket” – jegyezte meg. A mentorprogram támogatásáért szervezett jótékonysági esten fellépett Berecz András Magyar Örökség díjas mesemondó, Petrás Mária népdalénekes, iparművész, Nyisztor Ilona Magyar Örökség díjas énekes, Csobán Magdolna moldvai hagyományőrző és Kovács Krisztián, a Hajnal akar lenni Kárpát-medencei népdalvetélkedő 2009. évi győztese. MTI Krónika (Kolozsvár) 2012. március 8.Kutatók fognak össze a tehetséges erdélyi gyermekekértAkadémikusok, a Magyar Tudományos Akadémia szakosztályai és Magyarország egyetlen főhivatású kutatóintézet-hálózatának intézményei egyaránt részt vesznek abban a programban, amely olyan erdélyi, falusi és szórványterületekről származó, nehéz körülmények között élő, tehetséges diákokat támogat, akik e segítség nélkül nem tudnák elvégezni a középiskolát. Hatvanegy és fél évnyi ösztöndíjnak megfelelő összeg három hónap alatt – ez az eredménye annak a felhívásnak, amelyet a Péntek János, az MTA kolozsvári külső tagja és É. Kiss Katalin akadémikus kezdeményezésére 2003-ban alapított Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület tavaly novemberben intézett a kutatókhoz. „Az a szándék vezérelt bennünket, hogy miként az elmúlt kilenc évben, most is minél többen csatlakozzanak az erdélyi magyar közösség tehetséges, de rászoruló fiataljait segítő összefogáshoz” – nyilatkozta az Mta.hu-nak É. Kiss Katalin. A diákok közül azok pályázhatnak a havi tízezer forintos ösztöndíjra, akik igazolják, hogy családjukban az egy főre eső jövedelem nem éri el a létminimumot, és kitűnő vagy jeles tanulók. A legutóbbi felmérés szerint az ösztöndíjasok családjában az egy főre eső átlagos havi jövedelem száznyolcvan lej, miközben az ingázás vagy a kollégiumi lakhatás átlagos havi költsége mintegy kétszáz lej. A pályázatokat tanárokból, egyetemi oktatókból álló kuratórium rangsorolja. A szülők szerződésben vállalják, hogy gyermeküket magyar tannyelvű iskolában taníttatják tovább, és az ösztöndíjat kizárólag a gyermek szükségleteire költik. A program keretében jelenleg 283, erdélyi, falusi vagy szórványvidékről való, középiskolás vagy középiskolába készülő, jól tanuló, nehéz sorsú magyar gyermek kap ösztöndíjat. „A kilencedik éve működő egyesület most újabb, jelentős lendülettel világhírű tudósoktól kapott segítséget. Somogyi Péter, az Oxfordi Egyetem világhírű agykutató-professzora állt mellénk az elmúlt hónapokban, és vont be újabb támogatókat. Nem véletlen egyébként, hogy Magyarországról, szerte a világból és innen is elsősorban azok támogatják a programot, akik tisztában vannak azzal, hogy a jövő szempontjából is legfontosabb az a szellemi erőforrás, amely fiataljainkban van meg. Őket kell megóvni az elkallódástól” – nyilatkozta a Krónikának Péntek János. A novemberi felhívás nyomán eddig nyolcvan hazai és külföldi magyar kutató jelentkezett családjával együtt támogatónak. „Azt reméljük, hogy ez a támogatói közösség, mely néhány hónap alatt 7 millió 380 ezer forintot gyűjtött össze, önfenntartó lesz, azaz baráti, szakmai, rokoni kapcsolatait mozgósítva el tudja érni, hogy a szeptemberben középiskolába lépő új korosztály rászoruló legtehetségesebbjeinek is tudjunk majd ösztöndíjat adni. Akik készek segíteni, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület honlapján találnak további információkat. Az egyesület március 31-én Kolozsváron tartandó – néhány kiemelkedően eredményes ösztöndíjas bemutatkozására lehetőséget adó – tehetség napján is szívesen látjuk őket” – mondta É. Kiss Katalin. Péntek János lapunknak kifejtette, márciusban várható az Ady Endre-ösztöndíj másodszori meghirdetése a most folyó egész tanévre. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából ezt az ösztöndíjat az Oktatáskutató és – Fejlesztő Intézet a Wekerle Sándor Alapkezelővel közösen hirdeti meg a Kárpát-medence külső régióiban. „A pályázatok összeállításában, majd a tanév végi elszámolásban fontos szerepe jut tanárkollégáinknak: az iskolák vezetőinek, osztályfőnöknek. Kérjük, hogy ebben is és majd júniusban az újra meghirdetendő Nyilas Misi- pályázatokban támogassák törekvéseinket” – hívta fel a figyelmet Péntek János. Az egyesület továbbra is ezen a honlapon érhető el: www.nyilasmisi.ro. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2012. május 18.Bemutatták a digitalizált Keresztény MagvetőtA leghosszabb életű, ma is megjelenő erdélyi magyar nyelvű folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető digitalizált változatának ünnepélyes bemutatóját tartották tegnap Budapesten. Az unitárius egyház égisze alatt indult folyóirat idővel a magyar művelődéstörténet egyik jelentős periodikájává nőtte ki magát, azonban régi számaihoz napjainkban igen kevés helyen lehet hozzáférni. Ezért kezdeményezték a digitalizálását, amely egy együttműködés keretében vált lehetővé. A közel negyvenezer oldalnyi periodika digitalizálása az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Unitárius Egyház és az Országos Széchényi Könyvtár közötti együttműködés eredményeként jött létre, a Wekerle Sándor Alapkezelő és a Magyar Unitárius Egyház támogatásával. A digitalizált folyóirat az Erdélyi Digitális Adattár újonnan kialakított gyűjteményében, a Periodikák Erdélyi Digitális Adattárában (https://eda.eme.ro/handle/10598/16263) és az Elektronikus Periodika Adatbázisban (https://epa.oszk.hu/) kap helyet. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület a 2011. június 10-én felavatott Erdélyi Digitális Adattárat a korszerű technikához alkalmazkodva azzal a céllal hozta létre, hogy szakértői módon építsen, tároljon és fejlesszen olyan digitális gyűjteményeket, melyek az erdélyi kulturális és tudományos örökség részei. Szabadság (Kolozsvár) 2013. április 27.Somai József Wekerle-életműdíjasA Wekerle Sándor Életművét Gondozó Tudományos Alapítvány kuratóriuma a Wekerle Sándor Közgazdasági Életműdíjat számos jelölt közül Somai József közgazdasági szakíró és szerkesztőnek ítélte oda, aki a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) tiszteletbeli elnöke – tájékoztatott az RMKT közleményében. A Wekerle Sándor Közgazdasági Életműdíjat 2012. október 1-jén alapították a Wekerle Sándor Tudományos Életműdíjjal együtt. „A Wekerle Sándor Közgazdasági Életműdíjat az a Magyarországon vagy határon túl élő személy kaphatja meg, aki a közgazdaságtan területén hosszú évtizedes, nemzetközi mércével mérve is kimagasló és példamutató életpályát tudhat maga mögött” – fogalmazták meg a díj alapítói az alapítvány kitüntetési szabályzatában. Az emlékplakett és oklevél ünnepélyes átadására a VIII. KHEOPSZ Tudományos Konferencia keretében kerül sor, amely a móri négycsillagos Hétkúti Wellness Hotelben lesz. Az emlékplakett készítője Nagy Benedek Prima Primissima-díjas móri szobrászművész. Szabadság (Kolozsvár) 2013. május 17.A pénzügyi világ irányítja a gazdasági válságot„Elég durva dolog azt mondani, hogy valaki irányítja a gazdasági válságot, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi." Somai József Kolozsvári közgazdász, szakíró, szerkesztő. 1931. augusztus 31-én született a Maros megyei Székelyszentistvánon. Marosvásárhelyen érettségizett, 1951 és 1955 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán folytatta tanulmányait. 1955–58 között a Kolozs Tartományi Pénzügyi Igazgatóság pénzügyi ellenőreként dolgozott, majd 1959 és 1989 között előbb a Bolyai, később az összevont Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kari főtitkár, a Brassai Sámuel Gimnáziumban óraadó tanár. 1990-ben a Kolozs megyei polgármesteri hivatal főjegyzője, majd alpolgármestere, 1991 és 1995 között az RMDSZ szervezési titkára, majd országos szervezési alelnöke. 1995-től nyugalmazott közgazdász, 1996-tól az Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója, 1996 és 2004 között a Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület ügyvezetője. A Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja, számos szakmai és közéleti elismerést kapott, 2006-ban elnyerte a Magyar Közgazdasági Társaság nagydíját, a tehetségek szolgálatáért Parnasszus-tagja, megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemérmét. Április végén átvette a tavaly alapított Wekerle Sándor közgazdasági életműdíjat, amelyet a közgazdaságtan területén hosszú évtizedes, nemzetközi mércével mérve is kimagasló és példamutató életpályájával érdemelt ki. – Miért épp a közgazdászpályát választotta? – A választás nem volt hivatásszerű, építészmérnök szerettem volna lenni. De annak idején nem volt építészeti szak Kolozsváron, magyar nyelven meg egyáltalán nem... Színtiszta magyar faluból származom, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kezdtem az iskolát és az állami Bolyai-középiskolában végeztem. Sem ott, sem az egyetemen nem tanultunk meg jól románul, de a szakmát elsajátítottuk. Később rájöttem, szakmai képzettségünk annyira jó volt, hogy azokkal is felvettük a versenyt, akik románul tanultak az egyetemen. Friss végzősként kerültem a pénzügyhöz, ahol nem akadályozott a nyelvismeret a szakmában, viszont sok idő kellett, amíg tökéletesítettem a tudásomat, és már írtam is románul. – Ebben az is szerepet játszott, hogy akkoriban még nem történtek meg a masszív többségi betelepítések? – Amikor közgazdászhallgató voltam a Bolyai Egyetemen 1951 és 1955 között, Kolozsváron a magyarság aránya nagyobb volt, mint a többi nyelvet beszélőké összesen. Ez a hatvanas évek elején fordult meg, akkor még a lakosság fele magyar volt, aztán csökkenni kezdett a számarányuk főleg az építkezések miatt. – Mit lehetett akkoriban kezdeni egy közgazdászoklevéllel? Hiszen ekkorra esik a kommunizmus legdurvább időszaka... – Valóban kemény időszak volt, akkor tombolt a legerősebben a sztálinizmus Romániában. Szerencsére megvolt a szakma objektív háttere is, amire építeni lehetett. Az biztos, hogy a közgazdászok jobban ki kellett szolgálják a rezsimet, mint mások, például a természettudományban. Nekem azzal volt szerencsém, hogy a pénzügyben kaptam állást, így politikai tevékenységet nem kellett végeznem. Persze a dolog cirkusszal járt. Eredetileg az egyetemre kaptam kinevezést, így nyugodtan hazamentem a szülőfalumba, néhány hét elteltével viszont levelet kaptam, hogy a tartományi szövetkezeteknél fogok dolgozni. Nagyon rosszulesett, mert úgy volt, hogy a tanszéknek fogok dolgozni. Kiderült: abban az évben volt az első komolyabb karcsúsítás, megszorítás a Bolyai Egyetemen, közel negyven állást szüntettek meg, és persze elsősorban azokét, akiket még fel sem vettek. Új állás után kellett néznem, és Csendes Zoltán, a közgazdasági kar akkori dékánja – akivel véletlenül találkoztam a folyóson – megkérdezte, Marosvásárhely helyett nem akarok-e inkább Kolozsváron maradni. Mondtam, hogy szívesen, hiszen akkor már itt udvaroltam, mire ő beszélt a tartományi pénzügyi ellenőrök vezetőjével, és másnaptól alkalmaztak. Ilyen az élet: egy véletlen folyosói találkozás révén lettem kolozsvári. – Gazdasági ismeretei lehetővé tették, hogy hosszú ideig sportvezetőként is dolgozzék. Ez a tevékenysége egyfajta kompenzáció volt azért, mert a kommunista rendszer nem engedte doktorálni? – Számomra az volt, de nem kompenzációként kaptam ezt a feladatot. Tudniillik amikor az egyetemre kerültem, elég jó fogadtatásban volt részem az akkor már egyesített Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Tekintettel arra, hogy az Universitatea sportegyesületnek szüksége volt egy gazdasági szakemberre, felvettek a labdarúgó-szakosztályhoz. Ott ügyködtem négy évig, de nem szerettem, bár akkoriban elég jó volt a csapat, még az akkoriban Románia legjobb futballistájának tartott Viorel Mateianut is elhoztuk Bukarestből. Itt felvételizhetett a jogra, kapott egy szobát, és ezzel meg volt elégedve – ma egy ilyen labdarúgó milliókat kér dollárban. Nehéz volt leigazolni a tehetségesebb játékosokat, mert mindenki ragaszkodott hozzájuk, a szakosztály pedig mindenképp meg akarta szerezni őket. Nem szerettem azt a munkát, beleértve a pénzügyi stílust, de hogy mégis maradhassak az U-nál, szakosztályt kellett választanom. A röplabdát választottam, s maradtam közel 25 évig ennél a szakosztálynál, tíz évig alelnöke, majd 15 évig, 1990-ig az elnöke voltam. Ezt már szerettem, ugyanis a röplabda teljesen más, mint a foci, ezt inkább élvezetből űzték a diáklányok és fiúk. Persze szerettem futballozni is, 64 éves koromig játszottam hetente három órát nagypályán. Akkor hagytam abba, amikor az RMDSZ a rendszerváltás után elvitt Kolozs megyei alpolgármesternek; akkoriban a megyék vezetőit is polgármestereknek hívták. – Milyen emlékei vannak arról az időszakról, amikor néhány hónapig a közigazgatásban is kipróbálhatta magát? – Érdekes volt. Rögtön 1990 januárja első napjaiban fordultak hozzám, elvállalnám-e az alpolgármesteri tisztséget. A megye akkori vezetőségének magyar tagjai, Cs. Gyimesi Éva, Kónya Hamar Sándor javasolt. Nagyszerű élmény volt, hogy én kaptam meg a kulcsokat, hogy megnyissam az új megyei tanácsot, ugyanis a régi néptanács valamennyi vezetője megszökött. Akkor még csak megyei főjegyző voltam, majd a polgármester három hónapos együttműködés után kijelentette: „Jóska, te vagy az alpolgármester!" Tetszett a munkakör, éppen abban az időszakban kellett rendezni Kolozs megye ügyeit, elsősorban az intézmények élére kellett új vezetőket választani. Végül csak augusztusig maradtam, mert az RMDSZ-t mindenütt kidobták az önkormányzatok vezetőségéből, mert jött a Petre Roman-féle kormányzás, amikor a régi rendszer hívei új köntöst öltöttek. – Ugyancsak 1990-ben megalakult a Romániai Magyar Közgazdász Társaság is, amelynek alapító tagja volt. – Roppant örültem, amikor azon a nyáron bejegyezték, a mai napig szeretem, ahogyan működik ez a szervezet. Megalakulásakor épp alpolgármester voltam, így különösebb szerepet nem tudtam vállalni az RMKT-ban, leszámítva a szervezet bejegyzését. Akkoriban a törvény előírta, hogy az újonnan alakult civil szervezeteket bíróságon kell megvédeni az ügyészek előtt, bizonyítva, hogy a társadalom számára is hasznos munkát végeznek. Nagy szükség volt a szakmai szervezet megalakítására, mert a közgazdászok a régi rezsimben inkább katonák, kiszolgálók voltak, ami a képzésre is kihatott. Miközben a kapitalista társadalmi rendnek teljesen más a gazdasági szabályrendszere, amelyet akkoriban nem ismertek a hazai közgazdászok. Magyar nyelvű közgazdászképzés nem volt, az ötvenes években a Bolyai Egyetemmel együtt megszűnt. Ráadásul a közgazdasági kart azzal az indokkal zárták be, hogy a Babeş Egyetemen sincs ilyen szak. – Civil tevékenységének jelentős része az RMKT-hoz kapcsolódik, de sok minden mással is foglalkozott. Miért látta szükségesnek a civil szerepvállalást? – 1990 után beleástam magam a civil társadalom kérdéseibe, kedvenc területem volt. Persze igyekeztem nem elhanyagolni a szakmai munkámat, viszont fontosnak tartottam a civil társadalmi építkezést. Egyik legszebb társadalmi emlékem az RMKT működtetése, amelynek voltam alelnöke, elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke; a társaságnak ma székháza, két folyóirata és nagyon jó programja van. A közéleti tevékenységek közül jelenleg az épp idén tízéves Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület működtetése a kedvencem, amit nem is adok fel, amíg dolgozni tudok. Több mint ezer, szociálisan kilátástalan helyzetben élő, tehetséges erdélyi magyar diák kapott tőlünk ösztöndíjat. Nem is akármilyent, hanem százhúszezer forintnak megfelelő lejt egy iskolai évben. Jelenleg közel négyszáz középiskolás tanulót támogatunk. – Számos díjat, elismerést kapott pályafutása során, legutóbb a Wekerle-életműdíjjal tüntették ki. Melyik elismerést tartja a legkedvesebbnek? – A legfrissebbet, főként azért, mert tisztán szakmai elismerés. Utólag tudtam meg, hogy tizenkét személy közül választottak ki, ráadásul külhoni magyarként. Elégtételt jelent, hogy egy teljesen ismeretlen környezetben kiválasztanak egy kolozsvári közgazdászt. Szép ünnepségen vehettem át, amelyen jelen volt családom valamenynyi tagja, a feleségem és gyerekeim is. – Közgazdászként elsősorban a szövetkezetek kérdése foglalkoztatja. Miért? – Az RMKT-nál tíz évvel ezelőtt létrehoztunk egy kutatócsoportot, és azzal foglalkoztunk, hogy ismertessük az erdélyi magyar társadalommal milyen jelentőséggel bírtak kezdetben a szövetkezetek, egészen a szocialista állami szövetkezetek létrehozásáig. Négy-öt év munka után sikerült kiadnunk egy 450 oldalas kötetet, viszont szomorú vagyok, mert nem mondhatjuk ma sem, hogy a kiadvány nagy hatást gyakorolt volna a társadalomra. Holott azért csináltuk, hogy végre ébredjen fel a nép: ha a világnak jó a szövetkezet, akkor legyen nekünk is jó! Még akkor is, ha roszszak az emlékeink. Ha a japán vidék 80 százaléka szövetkezesített, akkor az nekünk nem lehet jó? Ide kapcsolódik a szociális szövetkezetek kérdése is, amelyekről nem is tudjuk, mi az. Pedig ezeknek Európában nagy múltja van, Olaszországban például mintegy harmincezret tartanak számon. Ezek lényege, hogy szövetkezetbe tömöríti a rászoruló társadalmi csoportokat. Ilyenek a munkanélküliek, a fogyatékkal élők vagy a visszailleszkedéssel küzdő, börtönviselt emberek. – Jelentős szerepe volt a magyar–román közgazdasági szótár elkészítésében is. Miben látja a szakszótár legnagyobb hasznát? – Azt tapasztaltuk, hogy középkorú közgazdászaink, akiket felkértünk, írjanak szakfolyóiratainkba, nem vállalják, mert román egyetemen tanultak, és nem ismerik a magyar terminológiát. Ennek az az oka, hogy 1960-tól 2000-ig nem volt magyar nyelvű közgazdaság-oktatás Romániában. Ez adta az ötletet, hogy készítsünk el egy szakszótárt. A román–magyart négyen, a magyar–románt pedig ketten állítottuk össze Fazekas Emesével. Négyezer példányt nyomtattunk, és nagyjából el is fogyott. – Az évek óta tartó gazdasági válság közepette egy közgazdásznak fel kell tennünk a kérdést: Ön szerint mennyire kilátástalan a helyzet, mire számíthatunk? – A gazdasági válságok időszakonként végigkísérték a kapitalista rendszert, az idők folyamán pedig típusuk szerint változtak. A jelenlegi abban különbözik a többitől, hogy van benne egyfajta irányítottság is. Elég durva dolog azt mondani, hogy ezt valaki irányítja, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi. Ez az önépítkezés tulajdonképpen oda vezet, hogy fiktív pénzügyi műveletek folynak a világban, és nincs kapcsolatuk a valódi termelői és fogyasztói világgal. És ebben benne van bizonyos szereplőknek az akarata is. Olyan érdekérvényesítésről van szó, amelyet nem zavar ennek az emberi háttere. Nem számít a humánum, az emberség, csak az, hogy egyesek kezében összpontosuljon a gazdasági világuralom. Maga a válság spontán jelenség ugyan, de emberi cselekvések bizonyos rendszere nyomán robbant ki. Ugyanakkor a pénzügyi világ legmagasabb szintű hatalma nem kiadó, egyesek kezében van, és ez az uralkodás sajnos egyelőre hosszan tartónak tűnik. Ezeket az üzleti érdekcsoportokat nem érdekli a válság, hiszen abból is hasznot lehet húzni. Nehéz évek előtt állunk. Azért is nehéz kiutat keresni, mert a fontos döntéseket nem az egyes államok hozzák meg. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2013. december 5.Kárpát-medence, az ötödik „égtáj”Az elkövetkező évtizedek meghatározó régiója lehet a Kárpát-medencei térség, s a monarchikus gazdasági egység újrateremtése révén a térség vállalkozói is e sikertörténet főszereplőjévé válhatnak. Radetzky Jenő, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. vezérigazgatója reálisnak tartja ezeket a perspektívákat. – Milyen viszonyban van a nevét viselő induló révén örök hírnevet szerző Radetzky marsallal? – Kimondottan jó viszonyt ápolok vele, mivel igen szeretem a nevem. Egy mellékági Radetzky családból származom, ennél fogva tiszteletbeli osztrák konzul is vagyok Magyarországon. Mindent egybevetve: monarchista osztrák névvel, de nagy magyar szívvel élek, teljes mértékben magyarnak érzem magam. – Fontos, hogy „teljes mértékben” magyar legyen egy Kárpát-medencei gazdasági hálózat kialakításán dolgozó szervezet vezetője, vagy inkább szakembernek kell lennie? – Is-is. Elkötelezett vagyok a Kárpát-medencei gazdasági integráció ügye mellett. A magyar gazdaság egyik legfontosabb prioritása a környező országokkal, kiemelten a magyar lakta területekkel való minél szorosabb együttműködés, és ezt egyszerre tekintem gazdasági, illetve nemzetpolitikai kérdésnek. – Hogyan igyekszik eleget tenni e kettős feladatnak az ön által irányított hálózat? – Az első, mindent meghatározó lépés 2010-ben történt, amikor a magyar kormány programjába foglalta a Kárpát-medencei gazdasági térrel való kiemelt foglalkozást. E program első intézményi háttereként a Nemzetgazdasági Minisztérium külön főosztályt hozott létre, amelynek irányításával, a gazdasági kamarákkal együttműködésben kezdődött a fejlesztés. A Wekerle Sándorról, néhai magyar miniszterelnökről, illetve pénzügyminiszterről elnevezett Kárpát-medencei gazdasági integrációs kormányprogram célja, hogy a száz évvel ezelőtti integrációs szintre hozza fel a régió gazdaságait – természetesen a 21. század követelményeihez igazítva. Meglátásunk szerint az európai gazdaság következő évtizedei egyértelműen a kelet-európai gazdaságok növekedéséről szólnak, ezért aztán napnál világosabb, hogy ha mi nem integráljuk a térség gazdasági szereplőit, akkor ezt más végzi el. Mi pedig e térség közepén vagyunk. Az intézményi háttér megteremtése érdekében hoztuk létre a Kárpát Régió Üzleti Hálózatot, amelyet most már egy zártkörű részvénytársaság irányít. Tizenegy helyszínen hoztunk létre irodát, köztük öt erdélyi városban, Nagyváradon, Szatmáron, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön. A marosvásárhelyi várhatóan 2014 januárjában nyit. – Milyen konkrét segítséget képes nyújtani ez a hálózat az anyaország határain kívüli vállalkozóknak? – A Wekerle-tervnek három nagyon fontos feladata van. Egyrészt az anyaországban tevékenykedő vállalkozásokat igyekszünk segíteni abban, hogy kapcsolatokat teremtsenek a Magyarország határain túl dolgozó cégekkel – ez vegytiszta üzletkapcsolati tevékenység. A másik: olyan projektek keresése, illetve generálása, amelyek megvalósításában részt vehetnek a magyar cégek, a munkahelyek teremtése révén pedig hozzájárulni a népességfogyás megállításához, a nemzetmegtartás elősegítéséhez, a helyben maradás ösztönzéséhez. A harmadik feladatunk a tőkebefektetés kétoldalú támogatása. De van egy különleges küldetésünk is: az integráció programjának keretében igyekszünk részt venni a testvértelepülési kapcsolatok megteremtésében, szélesítésében. E kapcsolatok eddig kétoldalúak voltak, mi viszont megpróbáljuk hálózatba tömöríteni. – A határmenti régiók esetében eddig is lehetséges voltak hasonló megvalósítások. Hogyan illeszthető az uniós jogi keretek közé viszont egy olyan projekt, amelyben, mondjuk, egy Románia közepén fekvő székelyföldi megye is érintett? – Nem kell feltétlenül és kizárólagosan pályázatokban gondolkodni. A sepsiszentgyörgyi hálózati iroda például minden olyan eszközzel, kapcsolattal rendelkezik, amely révén eljuthat valamennyi magyarországi vállalkozóhoz. Ez több mint 400 ezer vállalkozót jelent, akiket ugyancsak igyekszünk inspirálni abban, hogy a szentgyörgyi adatbázis alapján szélesítsék üzleti kapcsolataikat. A magyar állam ahhoz is jelentős forrásokat biztosít, hogy különböző üzleti rendezvényeken találhassanak egymásra a Kárpát-medence vállalkozói. – Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a 2012-es Tusványos alkalmával megkockáztatta a kijelentést, miszerint a Kárpát-medencei régió gazdasági felvetései és problémái immár nem külkereskedelmi, hanem magyar belkereskedelmi kérdéseknek számítanak. Hogyan kell értelmezni, illetve kezelni ezt a kijelentést? – E kijelentés tartalma semmiféle inkompatibilitásba nem ütközik az uniós országok esetében, Szerbia, azaz Délvidék és Ukrajna, vagyis Kárpátalja viszont valóban keményebb dió. A magyar gazdaságpolitika saját régiós stratégiáján belül nem kíván különbséget tenni egy székelyföldi, illetve egy magyarországi vállalkozás között. A kereskedelmi pályázati rendszeren belül is megpróbáljuk támogatni, igyekszünk pozitívan diszkriminálni azokat az anyaországi vállalkozókat, akik mondjuk egy székelyföldi vállalkozóval együtt nyújtanak be pályázatot – épp annak az uniós logikának a szellemében, amely nagyobb esélyt kínál egy két-három országból származó tervezetnek. Az unióban a gazdasági határok már nem nagyon „játszanak”, nekünk pedig elemi érdekünk visszaállítani a térségre jellemző évszázaddal ezelőtti gazdasági egységet. – Minden „átka” ellenére a gazdasági válság segített abban, hogy Magyarország és Románia vállalkozásai „felfedezzék” egymást. Hogyan próbál rácsatlakozni az ön által vezetett hálózat erre a jelenségre? – Valóban, a válság ellenére elképesztő iramban fejlődnek a két ország közötti gazdasági kapcsolatok, s ebben jelentős szerepet vállalnak a nemzeti alapon együttműködő cégek. Míg az európai gazdaság alig egy-kétszázalékos bővülésre képes, a magyar gazdaság gyakorlatilag stagnál, addig a román–magyar gazdasági kapcsolatok 2010 óta évi hat-hétszázalékos növekedést produkálnak. Ezt a növekedési potenciált mi jól használtuk ki, amit román oldalról kissé nehezményeznek is, mivel ebben az összefüggésben a magyar export pillanatnyilag 2,3 milliárd eurós többlettel rendelkezik. Miközben a keleti nyitás tézise egyre nagyobb hangsúlyt kap, mi azt mondjuk, hogy az ötödik „égtáj”, a Kárpát-medence a legfontosabb. A magyar gazdaság ebben a térségben 5,7 milliárd eurós többletet produkált – elsősorban a régióban lévő vállalkozásokkal való együttműködésnek köszönhetően –, ami megteremti az Oroszországgal folytatott kereskedelem deficitjének fedezetét. Arra inspiráljuk az erdélyi vállalkozásokat, hogy használják ki a magyar piacot, hiszen ez az integráció lényege. Ugyanakkor Magyarország fontos célja felépíteni a közepes vállalkozásokból azt az 50-60 nagy céget, amely piaci eszközökkel képes lesz kiszorítani a multikat, és számítunk arra, hogy ezek között erdélyi-partiumi vállalkozás is lesz. – A monarchikus múlton túl mi dimenzionálja a kelet-európai gazdaságokat? Hol és miben rejlenek a térségi legfőbb gazdasági tartalékai? – A Baltikumtól a Mediterránig terjedő kelet-európai térség lesz az Európai Unió következő fejlődési iránya , s ebben természetes és emberi adottságaival a Kárpát-medencei adottság főszereplő lehet. Éghajlatát tekintve jól védett gazdasági-földrajzi egység, az itt élő lakosság szükségleteit messze meghaladó mennyiségű egészséges élelmiszert képes előállítani, ugyanakkor több mint százmillió embernek elegendő egészséges ivóvízzel rendelkezik. Márpedig ezek a dolgok lesznek a következő évtizedek nagy kihívásai. Alternatív energiaforrásokból, napenergiától a geotermikus energiáig mindenből bőségesen áll a rendelkezésünkre, a természeti adottságaink pedig lehetővé teszik az egészség-iparág valamennyi válfajának felfuttatását. A Kárpát-medence sikerre ítéltetett, már csak a magunk emberi részét kell hozzátennünk. Radetzky Jenő Székesfehérváron született 1946-ban. Okleveles erdőmérnöki végzettséggel, később megszerzett felsőfokú német nyelvvizsgával és közgazdasági tanulmányokkal, vízgazdálkodási és építőipari valamint külgazdasági területen dolgozott a rendszerváltásig, azt követően pedig magánvállalkozásokat alapított és tevékenykedik a mai napig is média, szállodaipar, építőipar és külkereskedelem területen. A gazdasági kamarai mozgalomban 1988 óta tevékenykedik, 1990 óta a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, 1998 óta az MKIK alelnöke, a Közép-dunántúli Vízgazdálkodási Tanács elnöke, osztrák tiszteletbeli konzul, a Közszolgálati Testület tagja. Alapító elnöke volt a kolozsvári székhellyel alapított magyar–román vegyes kamarának. A Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. vezérigazgatója. Csinta Samu Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. február 24.Az esélytelenség krónikája (Trianonról Sepsiszentgyörgyön)A trianoni békeszerződés előzményeivel, a magyar nemzet számára tragikus végkifejlethez vezető út állomásaival ismerkedhettek meg szerda este az érdeklődők a Magyarország Kulturális Központja szervezésében lezajlott, A magyar nemzet története című előadás-sorozat újabb állomásán. A Székely Nemzeti Múzeumban dr. Zeidler Zoltán egyetemi docens sorolta a tényeket, melyek kétségtelenné tették: az első világháborút lezáró párizsi béke legnagyobb vesztese a magyarság volt, vezetői 1918 nyarától számítva tulajdonképpen teljes esélytelenségben próbálták menteni a menthetőt. A budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetem oktatója valamivel több, mint másfél órába sűrítve beszélt a közel száz-tagú hallgatóságnak a frontok összeomlását követő közel két év (1918 nyara–1920 június 4-e) összes olyan eseményéről, döntésekről, lépésekről, amelyek végül a versailles-i Nagy Trianon Palotában a Magyarország szempontjából minden téren hatalmas veszteséget okozó egyezmény aláírásához vezettek. A száraznak tűnő történelmi tényeken túl az előadó kitért olyan részletekre is, amelyek nem feltétlenül tartoztak az események fősodrához, mégis meghatározó szerepük volt mások mellett Magyarország megítélésében a győztes antant hatalmak részéről. Ezek közül kiemelendő egyrészt Franciaország, illetve Nagy-Britannia alapállása az egész háború utáni rendezés folyamatában, amit előbbi esetében a hegemóniára való törekvés, a német erőfölény megtörése Európában, utóbbi esetében pedig a kontinensen fenntartandó hatalmi egyensúly igénye jellemzett elsősorban, valamint mindkét nagyhatalom esetében a bolsevizmus elterjedésétől való félelem. Ehhez társult továbbá a háború okozta traumák összessége, amely mindenik résztvevőt érintette. Zeidler Zoltán akkurátusan sorolta fel mindazokat a tényezőket is, amelyek mintegy ráerősítettek erre az „induláskor” már jellemző, a nagy háború veszteseivel szembeni ellenséges hangulatra. Ezek közül Magyarország szempontjából talán a leglényegesebbek a már elszakadási nyilatkozatok formájában is jelentkező nemzetiségi mozgalmak voltak, melyek kiteljesedése már a 19. században elindult a Nagy-Románia, Nagy-Szerbia, csehszlovákizmus, délszláv egység elméleteinek megerősödésével, és amelyek már 1918 őszétől jelezték, hogy elérkeztek az Osztrák–Magyar Monarchia végnapjai. Szintén fontos tényezők voltak a katonai összeomlást követő belső történések – néphatalom, bolsevik forradalom, ellenforradalom. A egyetemi oktató a vizsgált korszak magyar kormányai, a Wekerle Sándor vezette háborús kabinetet váltó, Károlyi Mihály irányította szociáldemokrata, majd a Tanácsköztársaság hozta népbiztosi testület lépéseit, kezdeményezéseit – különbéke, fegyverszüneti egyezmények – bemutatva tökéletes képet festett arról, hogy mennyire esélytelen helyzetből indult a magyarság 1918 decemberétől számítva. A dátumok, egyezmények, az antant hatalmaknak a vesztesek eltiprását célzó viszonyulását tükröző lépések, a szomszédos államok ellenséges, sőt, erőszakos fellépései kivétel nélkül bizonyítják, a végkifejlett csakis ez lehetett, Magyarország feldarabolása. És ebbe pont az érintetteknek nem adatott meg a beleszólás lehetősége, hiszen a Párizsba utazó magyar békedelegációt, noha meghallgatták –Apponyi Albert miniszter tolmácsolásában –, a békeszerződést érintő bírálatokat, tiltakozásokat viszont főképp francia tiltakozásra szinte figyelembe sem vették, újratárgyalásukról végül lemondtak. Az előadó arra is kitért: a győztesek önkényes döntése volt mindaz, ami a párizsi tárgyalóasztalok mellett 1919-ben és 1920-ban történt, és ennek ékes bizonyítéka az is, hogy az erdélyi románok Gyulafehérvári Nyilatkozatából is igen kevés előírást tartottak fontosnak átvenni. A győztesek által vehemensen elutasított népszavazások nem véletlenül képeztek szálkát főképp a franciák szemében, hiszen a későbbi, kisebb területeken megtartott 11 voksolás –lásd Sopron – egy kivétellel bebizonyította: az utódállamokhoz csatolt területeken élők bizony szívesebben maradtak volna Magyarország polgárai, akár etnikumtól függetlenül is. Nagy. D. István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. június 10.Trianonon innen, Trianonon túlA Trianonon innen, Trianonon túl címet viselte Raffay Ernő történész előadása, melyre szerda délután került sor a Jelen Ház nagytermében. Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Aradi Szervezete által közösen összeállított megemlékező program „a nemzeti összeomlás sajátságos magyar útját és az abból kivezető túlélés útját” vázolta fel a közönségnek, ahogy az a meghívókon is szerepelt. A rendezvényt egy videoklip és egy rövid, „powerpointos” bemutató vetítésével indították a szervezők. Az est hangulatához hozzájárult Vesztergám Miklós, aki tárogatón játszott, és Murvai Dávid, aki egy Reményik-verset szavalt a közönségnek. Köszöntőjében Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad Megyei Szervezetének elnöke többek között azt emelte ki, hogy ’89 után nyíltan lehet beszélni bármiről – szerencsére. Illyés Gyulát idézve tehát kijelentheti, „magyar az, akinek fáj Trianon”. A témához kapcsolódó történelmi tényekkel és érdekességekkel vezette fel Raffay Ernő előadását, majd néhány adattal is szolgált a vendégről. Magát az előadást nem részletezném, hiszen Borbély Zsolt, és természetesen az előadó jóvoltából sikerült készítenem egy interjút, melyből kiderül: miről volt szó, mi az, amiről szó lehetett volna, és, mivel az idő és a professzor úr is megengedte, egyéb dolgokra is rákérdezhettem. Teljesen új tárgyalások kellenének – Mások már megtették előttem, de hadd üdvözöljem én is Aradon, professzor úr! Bár nem először jár nálunk, mégis szeretném megkérni, hogy pár szóban mutatkozzon be az olvasóknak, hiszen szinte biztosan nem elég annyit mondani, hogy ön történész… – Köszönöm! Én magamról annyit mondanék el, hogy történész vagyok, 68. életévemet élem, származásomra tekintve pedig apai ágon székely vagyok – Csókfalva, Hármasfalu. 1617-ben Bethlen Gábor fejedelem adott egy Raffay Mihály nevű ottani embernek lófőszékelységet, tehát nemesi rangra emelte. Anyai ágon Vas megyei családból származom. Körülbelül ennyi. A rendszerváltás idején politikus voltam, két ciklusban is, és nagyjából végig országgyűlési képviselő. Honvédelmi államtitkár, tehát katonai ügyekkel foglalkoztam, 1994-től pedig egyetemi oktató vagyok. Voltam a Partiumi Keresztény Egyetemen Nagyváradon, a Református Egyetemen Budapesten, most pedig a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán tanítok gazdaságtörténetet és diplomáciatörténetet. Szóval egy öreg tanárember vagyok, aki foglalkozik erdélyi, Trianonnal kapcsolatos kérdésekkel. – A mai előadás címe Trianonon innen, Trianonon túl, de úgy-e van az előadásnak másik, hosszabb változata is. Mi az, amit ott tárgyalnak, és most nem hangzott el? – Trianon okai és következményei szerepelnek az előadásomban, ami azt jelenti, hogy a történelemóra része az addig tart, amíg az 1800-as évek közepétől eljut Európa és a Magyar Királyság Trianonig, 1920-ig. Azután, napjaink felé haladva, Trianon következményeit sorolva először a Horthy-korszakról szoktam beszélni, a négyszeres területi revízióról, a román–magyar, csehszlovák–magyar és szerb–magyar történelmi ellentétekről, amelyek rendkívül mélyek, és szinte feloldhatatlannak látszanak. Azután az 1945 utáni Trianon-következmények kapcsán úgyszintén a kommunizmusról, a romániai és szlovákiai sovinizmusról, szerbiai magyarírtásokról beszélek, illetve, ami nem nagyon volt benne (mert most csak egy óra állt rendelkezésemre, tehát jó harminc perccel rövidebb volt az idő), a rendszerváltozás óta eltelt több mint negyed évszázadról szoktam beszélni. Ezt itt csak megemlítettem, hogy 1989–’90-ben két nagy esemény is lezajlott. Első a kommunizmus bukása – ez pozitív –, és a magyarok számára két nagy lehetőség Trianon megtámadására békés vagy nem békés eszközökkel: az egyik, hogy Csehszlovákia 1992. dec. 31-én két darabra bomlott, Jugoszlávia pedig 1991. és 1995. között egy véres háborúval bomlott fel. Na most, a dologban az a lényeg, hogy a csehek és a szlovákok ügyesen szétosztották maguk között a területet is, a fegyvereket is, bizonyos gazdasági ügyekben is megegyeztek, és ekkor Magyarországnak lett volna lehetősége Szlovákia nemzetközi jogi értelemben vett elismerése kapcsán bizonyos követeléseket tenni a szlovák kormány felé a felvidéki magyarok érdekében. A másik, hogy amikor Jugoszlávia felbomlott, a második világháborúval azonos hosszúságú, véres háború volt a szerbek és a horvátok, illetve a szerbek és a bosnyákok között. Ezeknek a részleteit szoktam elmondani. Pl. a kilencvenes évek elején, az Antal-kormány idején volt a Kalasnyikov-ügy, amikor Magyarország két nagy kamion, tehát több tízezer fegyvert és több millió lőszert adott el készpénzért a függetlenségét kinyilvánító Horvátországnak – hogy ennek milyen politikai és katonai következményei voltak annak idején. Ez nagyon fontos téma, az RTL-klub nemzetközi stábja is erről készít most egy komoly filmet, jelenleg Zágrábban forgatnak. Ezenkívül szoktam beszélni arról is – hiszen magam is erdélyi családból származom, és a könyveim egy része a román–magyar viszonyról szól –, hogy az első világháborúban Romániának milyen szerepe volt Magyarország kapcsán. Az egyik következő könyvemnek az lesz a címe, hogy az 1916. évi erdélyi román katonai betörés.Tehát 1916 augusztusában megtámad bennünket a saját szövetségesünk, ami elég furcsa, a nemzetközi joggal nehezen magyarázható döntés. Ez gyakorlatilag a mai napig a román–magyar viszont teljesen rosszá tette. Mindegy, hogy mit mondanak a külügyminiszterek, az államfők, a különböző kormánytagok, sajnos az a helyzet, hogy a két ország között most is súlyos ellentétek vannak. Éppen azért, mert a NATO-n belül Románia annyira Amerika-barát, hogy fölhatalmazva érzi magát arra, hogy (főleg székelyföldön) dűlőre vigye a romániai magyarok ügyét úgy, hogy a románoknak jó legyen, a magyaroknak nem. Szerintem ez így tovább nem mehet; az én felfogásom szerint kétoldalú tárgyaláson kéne beszélni a román és magyar kormányköröknek. Ezekről szoktam még beszélni az előadásokban. – Ma olvasható volt az egyik hírportálon, hogy Szijjártó Péter és a román gazdasági miniszter erősebb együttműködést tervez a két ország között. Az viszont megfigyelhető, hogy gazdasági szempontból tényleg jól együtt tud dolgozni a két ország, főleg a határ mentén, a kereskedelmi kamarák révén. A gazdaságban tehát nem nyilvánul meg az ellentét, vagy csak nem nyíltan? – Hát, már Trianon után elkezdődött a gazdasági kapcsolatok kiépítése. Főleg a régi kelet-magyarországi megyék, de egész Erdély a Magyarországgal való kereskedelemre van ítélve. Él egy Sabin Gherman nevű kolozsvári úr, akit én személyesen ismerek, és aki azt mondja, hogy a román költségvetésben Bukarest több támogatást kap, mint Erdély összes városa és faluja együttvéve. Ez azt jelenti, hogy Bukarest – az ő álláspontja szerint, de én is egyetértek vele – nem irányít elég pénzt és szándékot Erdély felé. Emögött viszont már politikai megfontolás van, mert nem minden esetben érzik magukénak Erdélyt. Legkevésbé a székelyföldi megyék fejlesztését támogatják. Ugye Bukaresttől nyugatra vannak, de Budapest felől a Kárpát-medence legkeletibb három megyéjéről van szó. Gondolok itt a botrányos autópálya-építésre, de ezt ismerik a Nyugati Jelen olvasói, nem akarom részletezni. Mindazonáltal nekem is az a véleményem, tehát egyetértek Szijjártó miniszter úrral abban, hogy a gazdasági kapcsolatokat jó, ha fejlesztjük, mert az oldja, oldhatja a politikai feszültségeket. Igen ám, de nem fogja! Hiába kereskedünk egymással, a cégeknek ez jó, természetesen, és helyes, mert mindkét kormány támogatja az állampolgárait. Azonban ha Bukarestben azt gondolják, hogy a magyarok elítélendők, horthysták, irredenták és a „szörnyű” területi autonómiát akarják, és emiatt idegenkednek a magyaroktól, akkor a magyar–román megbékélésnek semmi jeleit nem fogjuk látni. Az egy dolog, hogy a kamarák kereskednek, rémisztő kamionforgalom van, ami jó – de csak ha van autópálya… A gazdasági kapcsolatok tehát jók, de nem elegendőek. – Ezek kapcsán két kérdés fogalmazódott meg bennem. Az egyik, hogy akkor mire lenne szükség a feszültségek enyhítése érdekében, ha egyáltalán van ilyen? – Nagyon komoly kapcsolataink vannak – elvileg. Az unióban is tagok vagyunk, valamint a NATO-ban katonai szövetségesek. Ennek a kettőnek olyan rendkívüli összetartó erőt kellene jelentenie, ami nincs! A fő kérdés az marad, hogy Erdély hova tartozik. Ezt a kérdést kell megoldani, és a két nemzet közötti, korrekt megoldás után lehet csak jó a viszony. Ugyanis az, hogy a románok egy szerencsés nemzetközi pillanatban ide bevonulnak, elfoglalják egy másik nép országát (ahol az ő fiai is laknak, etnikai kisebbségben), megszállás alatt tartják és örök időkre ott akarnak maradni, nonszensz. Őrült nagy problémát okoz a két nemzet között, mert azért a magyarok sem birkák, mi is ismerjük a történelmet. Én azt mondom, hogy a románok és a magyarok között teljesen új tárgyalásokat kellene folytatni. A két ország delegációja üljön össze, tárgyalják ki a problémát az oktatástól a határokig, a kereskedelemtől a vallásokig mindent, amit lehet, beszéljenek meg, mert ez csak így fog működni. – A másik kérdés – hogy az eredeti témához is visszakanyarodjunk –: előadásából azt a tanulságot vontam le, hogy figyelnünk kell a lehetőségekre, arra mikor adódik alkalmunk változtatni. Miről ismerhetjük fel ezeket a pillanatokat? – Igen… Az a helyzet, hogy a világ történelmét mindig a nagyhatalmak döntik el. 1918 előtt, a Monarchia részeként ebbe a magyaroknak is volt beleszólásunk. 2016-ban is a nagyhatalmak döntenek, ezek most az USA, Oroszország és Kína, meg az ún. kisebb nagyhatalmak (mert ilyenek is vannak, például Németország stb.), de főleg az USA és Oroszország döntenek. Nekünk tehát az orosz és amerikai viszonyok békéssé vagy erőszakossá válásának kontextusában kell cselekednünk. Hogyha békésebb lesz, akkor mi Erdély kapcsán föl tudunk vetni kérdéseket. Ha erőszakossá vagy háborússá válik, akkor nagyobb a baj, mert a NATO-ban szövetségesek vagyunk Amerikával. Magyarország érdeke azonban akkor is a NATO-s és az Európai Uniós kapcsolatok meggyöngítése. Nem mondom, hogy a kilépés, de mindenképp gyöngítés, mert túl közel vagyunk ahhoz, hogy Oroszország felénk irányítsa a rakétáit. És most – kétségtelen tény, felső katonai vezetők elmondták –, hogy az orosz rakéták egy része Románia felé irányul. Megítélésem szerint tehát a román kormány öngyilkos politikát folytat. – Elnézést kérek, de ha már erről is szó esett, nem bírom ki, hogy meg ne kérdezzem! Úgy látom, hogy a két nagyhatalom között Magyarország (főleg a migráns-kérdés kapcsán), inkább az oroszok felé hajaz. Önnek mi a véleménye erről? – Jól látja. A helyzet az, hogy én nem vagyok sem Fideszes, sem KDNP-s, meg semmilyen pártnak a tagja, de figyelem az eseményeket, és egyetértek azzal, amit a mostani kormány csinál. Nem szabad nagy tömegekben beengedni a menekülteket – a szerencsétleneket és árvákat, akik az életükért futnak, nyilván –, de a nagy tömegeket nem, mert Európa elvesztheti az identitását. Egyébként már elvesztette, tehát a keresztény Európa már nem létezik. Nyugat-Európa a liberalizmus által lepusztított, fogyasztói társadalmak egymás mellett élésének konglomerációja, ha szabad ilyen bonyolultan kifejeznem magam. Magyarország, Románia, Lengyelország az, ahol nagyobb vallásos tömegek vannak, bár Románia és Szlovákia sajnos túl soviniszta – jelenleg őket tartom Európa két legsovinisztább országának. Ezeket leszámítva a magyar kormány álláspontja helyes a migráns-ügyben, mert először valóban csak nyugaton, de utána az egész kontinensen hihetetlen kegyetlenséggel lepusztítják a kereszténységet, mert sem bennük, sem vallásukban nincs meg a Krisztusi szeretet fogalma. – Reméljük hát, hogy ha eljön az idő, a vezetők felismerik majd a pillanatot! Én pedig köszönöm szépen a beszélgetést! – Én is köszönöm szépen! Gál Zoltán Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-9
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
